2014. október 9., csütörtök

Bakelit kép

Egy jó barátom születésnapjára készítettem fali díszként szolgáló bakelitlemez képet. A srác kedveli a 30-as 40-es éveket és azt a maffiózós korszakot... szóval az egész varázsát (ahogy egyébként én is szeretem azt a világot). Ezért gondoltam, hogy jól összekombinálható lehet a bakelitlemez és egy maffiózós városkép.

Megkezdődött a városkép és a maffiózós alak keresgélése a világhálón... olyan kép kellett az emberkéről -meg persze a városról is- ami teli feketében is felismerhető, hogy igen, ez egy emberke, fegyverrel a kezében. Emberkét nevezzük Kárlosznak.
A városos képre rászerkesztettem Kárloszt, hogy egyben lássam az egészet. Szerkesztés befejeztével kinyomtattam (itt a mérettel játszani kellett, hogy elég nagy legyen, szépen mutasson a lemezen). A nyomtatott kép tükörképét kaptam végeredményben, a lemez "megmunkálása" után. Hogy miért, arra menet közben kitérek majd. A lemez "elejének" fogom a későbbiekben hívni azt az oldalt, amit a falra kerülés után a nép csodaszámba vehetett (és értelemszerűen "hátulja" lesz a másik oldal).
Tehát:

lemez + kép

A kép hátuljára kétoldalú ragasztószalagot ragasztottam, hogy a lemezre egyszerűen fel tudjam ragasztani, majd kivágtam a mintát. Ezután az egyes épületeket és Kárloszt is külön választottam, hogy szépen el tudjam helyezni a darabokat a lemezen. Szerintem így sokkal egyszerűbb volt a képe részeit külön-külön igazgatni tetszés szerint, mint bármely képszerkesztőben előre kitalálni, hogy milyen pl. legyen-e távolság a házak közt, ha igen, akkor mekkora stb.

kétoldalúzás
Aki nem ismerné a kétoldalú ragasztószalagot: nagyjából olyan, mint bármely ragasztószalag (csak szélesebb), csak a másik feléről lehúzható egy réteg (ami itt a képen látható még -sárga-) és alatta ragadó felületet találunk.

minta kivágva

szétválasztva

ráillesztés, szivárványkodás közben

Na és innentől kezdve jött a számomra érdekes rész, a kidolgozás. Ugyanis nem igazán volt még tapasztalatom bakelitlemez megmunkálása terén... A dekopír mozgású kis lombfűrészgépemmel nem mertem vágni, féltem, hogy a fel-le mozgás eltörheti a lemezt... ezért szalagfűrésszel vágtam. DE! Előtte a lemez elejére (emlékeztek az eleje definícióra: "amit a falra kerülés után a nép csodaszámba vehet") feltettem egy lapot, és a hátulján rögzítettem ragasztószalaggal. Erre azért volt szükség, hogy nehogy összekarcoljam bakelit barátunk felületét, ahogy tolom a szalagfűrész asztalán.

vagdosás

nagyolás után

Nagyolás után pedig mi más következhetne, mint a finomítás, véglegesítés, reszelők társaságában. A reszelés következtében, kicsit meg-megolvadt a lemez, ezért sorja is képződött, de ez könnyen eltávolítható volt, úgy, hogy kicsit megreszelgettem a másik oldalról, így leesett a sorja.

véglegesítve

És itt térnék ki arra amit említettem, hogy a tükörképét kapom: azért kaptam tükörképet és ezért kellet már az elején fordítva gondolkodni -na nem mintha olyan nagy különbség lenne az eredeti és a  tükörkép között, de én úgy képzeltem el a képet, ahogy a végeredményen látható-, mert amikor végeztem a lemez kidolgozásával, el kellett távolítanom a lemez hátuljáról  a mintát=ragasztószalagot. és nem tudtam, hogy milyen nyomot fog hagyni rajta, illetve a ragasztó maradék esetleges eltávolításakor nem szerettem volna megkockáztatni, hogy összekarcolom a felületet. Így tükörképben gondolkoztam és bátran távolítottam el a ragasztószalagot és a rajtamaradt ragasztót, hiszen az a fele a falat nézi.

Mindezek után egy feladat maradt hátra: a közepére, a QUALITON-os matrica helyére valami esztétikusat kitalálni, hiszen ez a sárgás, feliratos történet talán nem a legjobb a a maffiás lemezünkhöz...
Szedtem le képeket, majd ezekből elkezdtem válogatni. Persze olyan nem volt amin jó pozícióban együtt szerepel egy whisky-s pohár egy hamutálban füstölgő szivarral, ezért össze kellett egy ilyet szerkesztenem. Ezután már csak a színekkel és a mérettel kellett játszanom, hogy így is-úgy is passzoljon a lemezhez. Fotópapírra nyomtattam, majd egy körzőre szerelt szikével tökéletesen körbe lehetett vágni.

Itt szép feketének néz ki a háttér, azonban a lemezes képeken olyan mintha kékes színű lenne...

a célszerszám

Beragasztóztam a lemez azon részét, ahova a képet ragasztani szerettem volna, majd felragasztottam, és kivágtam a lyukat a közepén.

felragasztva
Itt már szép kékesnek tűnik a képünk háttere... élőben nem az!


És a végeredmény:





2014. október 6., hétfő

Szülinapi FAjándék - 69

Itt az elején tisztáznám, hogy a 69-es szám az életkorra szándékozik utalni... :)
Nagymamám születésnapjára készítettem egy kis áttört faragásos kanál fali díszt.
A munkafolyamat röviden: alapanyag választás, rajzolgatás és a kivitelezés...
Egyébként előbb mindig tervezni, rajzolni kell, de mivel ez nem volt egy nagy tervezést igénylő munka, ezért a kiválasztott alapanyagra történt a felrajzolás.

A faanyag választása egy készülő gitárból megmaradt khaya mahagóni darabra esett (más félretett faanyagom nem igazán volt akkor még).
Egyébként fafaragáshoz bármely mahagóninál (merthogy több fajta van, más-más tulajdonságokkal) jobbak például a gyümölcsfák.
Tehát a mahagóni faanyagnál tartottunk... az anyagom egyik lapja gyalult volt, míg a másik egyenletlen, a szalagfűrész okozta nyomok miatt,  kézi gyaluval meggyalultam.

gyalulgatás (hol a forgács?!)

A kapott felületre felrajzoltam a kanál felülnézetét
Még ebben az állapotában átfúrtam az anyagot a számok felett és alatt. Faragókéssel körbekarcoltam a rajzot, amire azért volt szükség, mert akkor még nem volt Sanyi a szalagfűrészem, és dekopírral kellett kivágnom. A dekopír pedig a fel-le mozgása miatt szaggatja a faanyagot, viszont ha elég mélyen körbe van karcolva, és a bekarcolás mellett vágunk ráhagyással, akkor az anyagunk nem fog továbbszakadni a bekarcolásunknál. Körbekarcolás után pedig kivágtam.

kifúrt, körbekarcol
körbevág

Körbevágás után felrajzoltam az oldalára az kanál az oldalnézetét aztán elkezdtem kidolgozni a kanál végleges formáját.

oldalnézeti rajz



árnyjáték

Még szép szálas, "szálkás".

Itt még szebb, mert már elkezdtem 5-600-as papírral kicsiszolni.

Kicsiszolva, olajozva.
És következzék a fotósorozat az elkészült FAjándék modellünkről:


Jó lesz, most fordulj meg!

Igen-igen így most... jó...

Általában szoktam csinálni ilyen "10 Ft-os" képet, hogy lássátok az adott tárgyaknál, hogy mekkorák is...
hát ez ekkora


Ében felsőnyereg készítés

Röviden, de tényleg röviden, a felsőnyeregről:
Nevezik szemöldöknek is és más egyéb elnevezéseket is hallottam már, nincs "jó megoldás", én főleg felsőnyeregnek hívom...
Nyerget több okból szoktak cseréltetni. Szerintem nagyjából 2 fő csoportba osztható és esetleg még az egyéb, harmadikként:
1. Eltört, letört, szétrepedt és társai
2. Jobb hangzást remélve (műanyagról pl. ébenre)
3. Egyéb (pl. szebb lenne egy ébennel, mint a fekete műanyag -de mondjuk nem is gondolja, hogy a hangzáson is segíthet-, és a többi, satöb., stb.). 
Szemöldökök elég sok anyagból készülnek, illetve sok anyagból készíthetünk.  Csak egy párat felsorolás képen: csont, ében, különböző műanyagok, egyéb trópusi fafajták, különböző fémek.
Tanács-féleség: ha az 1. alternatíva következik be és műanyag nyergünk volt, érdemes csontra, vagy más, a műanyagnál valami jobb anyagra cseréltetni. Időtállóbb, és nagy eséllyel a hangszerünk hangja is jó irányba fog tőle változni.

(hát ez a nyeregkészítés is régebben történt már...)
Egy volt zenésztársam kért meg arra, hogy cseréljük ki a basszusgitárján a műanyag felsőnyerget ébenre. A kérésnek eleget téve, a munkát képekkel dokumentálva, láthatjátok is.
A munkafolyamat röviden: húrlelazítás, régi nyereg eltávolítása, a zongorabillentyű nyereggé alakítása, és a nyereg beállítása.

A régi nyereg...

eltávolítva, a zongorabillentyű jelenléte.

Vájatok helyének és a nyereg szélességének, vastagságának, magasságának jelölése a billentyűre, majd ezek kialakítása.

A vastagság és a szélesség kialakítva (kb. fél mm ráhagyással, hogy a végleges kicsiszolással ne menjek méret alá), vájatok  alakítása a nyeregreszelőkkel. A magasságot itt még nem lehet olyan pontosan behatárolni, hogy ezt a fél mm-es ráhagyást lehessen alkalmazni, mert a végleges beállításoz lesz majd kialakítva...

Alakul, alakul, nagyolódik...

A nyerget berakom a helyére felhúrozom a hangszert és a végső, úgymond finom állítást már így végzem majd. Megnézem, hogy melyik húrnál kell még alakítani, a még reszelést kívánó vájatnál lelazítom a húrt, majd kiveszem a nyeregből, és úgy reszelem. Aztán a húrt visszateszem a vájatába, felhangolom (nagyjából, mert itt csak az a lényeg, hogy elég feszes legyen a húr). Ellenőrzöm a magasságot, és a ha jó, haladok tovább a többi húrra. Ha mindenhol jó a beállítás, akkor a véglegesítem a nyereg tetejét, ugyanis szerintem nagyon esztétikus, ha úgy van kialakítva, hogy egy húrnak nagyjából csak háromnegyede ül benn a vájatban és nem pedig elveszik a mély árokban. De ez is ilyen "kinek mi az esztétikus?!" dolog... 

Kicsiszolva

és olajozva. És az összehasonlítás, új és régi.

Sajnos olyan képet elfelejtettem csinálni róla, amikor fel van húrozva... így nem is látszik most itt az amit mondottam, hogy nagyjából csak a húr háromnegyede ül a vájatban. Basszusgitárnál ez szerintem elég látványos! Viszont van képem az egyik saját gitárom felsőnyergéről (ezt viszont nem dokumentáltam, mert akkor már meg volt a basszusos nyeregcsere...), amit szintúgy én készítettem. Íme: